2015. augusztus 20., csütörtök

Az elfeledett bloggerekért mozgalom

Sziasztok!
Biztosan ti is találkoztatok a mozgalommal, melyet az általam nagyra becsült Astrid Haynes indított. Mivel én nem kaptam meg a díjat, csupán csatlakozom a mozgalomhoz, én nem töltöm ki (Astrid engedélyével mégis), de remélem, azok akiknek a díjat küldöm örülnek majd neki. Nos, akkor nézzük a szabályokat:
És akkor térjünk rá a lényegre;

Biztos, hogy Ti is találkoztatok már olyan bloggal - legyen akármilyen jellegű - aminek a kinézetét gyönyörűnek, - igényesnek találtátok, a történetért teljesen oda voltatok, és sok más is, hiszen rengeteg olvasója volt az oldalnak. Ennek ellenére, mégis alig-alig volt olyan, aki szánt pár percet egy komment megírására, esetleg kevesebb mint fél percet arra, hogy nyomjon egy pipát a bejegyzés alatt. Akik blogolnak biztos tudják, hogy az ember amellett, hogy önmagának ír, Nektek olvasóknak is egyben. Hihetetlenül sokat számít egy kedves megjegyzés, egy építőjellegű kritika, esetleg egy gombnyomás amellett a pipa mellett, hogy Tetszett.
Biztos sokatoknak van kedvenc története, e mellett pedig még sok másik olyan, amit egyszerűen csak szerettek olvasni. Képzeljétek magatokat egy kicsit az említett történt íróinak a helyébe. Egy igényesebb munkát megírni nem tíz perc.. Vannak, akik órákat töltenek vele, olyankor minden mást kizárnak, és minden figyelmüket maximálisan ennek szentelik. Amíg ti a barátaitokkal, családotokkal vagytok valami szuper helyen vagy csupán csak otthon együtt, addig ők mindenkitől elszigetelve elvonulnak a kis saját világukba, és teljes erőbedobással írják meg Nektek az újabb és újabb részeket. Mert azok szemei előtt, akik bármilyen blogot írnak, csak az olvasók lebegnek.
Az ilyen blogokért indította el Astrid Haynes, az Innocence blog írója a Mozgalom az elfeledett bloggerekért kampány-t.
Ennek a kampánynak a részleteit Astrid blogjának linkjére kattintva is megtaláljátok, de most én is leírom ide Nektek.

1.; Megköszönöd annak, akitől a "díjat" kaptad, hiszen ennyi mindenkinek jár, és ez az alapműveltség része.
2.; Beleolvasol annak a blogjába, akitől kaptad.
3.; Ha tetszik, hagyj nyomot magad után, hiszen ennyit megérdemel, főleg ha a tetszésedet is elnyerte. Ha nem, akkor ezt nyilván kihagyhatod.
4.; Írj három dolgot, ami tetszett a történetben, vagy az íróban.
5.; Írj két dolgot, amin viszont még javíthatna. Ennél a lépésnél nagyon figyelj, hogy ne legyél bántó, és a tanácsaid építő jellegűek legyenek!
6.; Írj egy kis ajánlót, hogy mit gondolsz összességében a blogoról, kinek ajánlód, stb.
7.; Küldd tovább embereknek, de figyelj, hogy legyenek köztük olyanok, akik szerinted jól írnak, de nem kapnak elegendő figyelmet. Arra figyeljetek, hogy ne küldjétek el olyannak, aki már rengetegszer megkapta.

8.; Rakjátok ki majd a modulsávotokba a lent látható képet, de úgy, hogy erre a bejegyzésre mutasson. : )
  • Köszönöm szépen, Astrid Haynes-nek!
  • A blog amelybe betekintettem: Astrid Haynes - Két világközött
  • Három dolog, ami tetszett a történetben/íróban: Először is az egyediség, hisz bár fanfiction, egy olyan könyvet dolgoz fel, amit szerintem itt Magyarországon kevesen ismernek, ilyen történethez pedig még nem volt szerencsém, így izgatottan várom a folytatást. Másodszor, hogy bőven van leírás, szinte magam elé tudtam képzelni a cselekményt, mert z író vette a fáradtságot is leírta... Nálam ez nagy plusz pont. Szintén az előzőhöz kapcsolhatom, de nekem ez a harmadik pont, hogy bele tudom élni magamat a történetbe, mert nem csak a cselekmény, hanem az érzelmek is fel vannak tüntetve.
  • Két dolog, amin lehetne javítani: Én azt ajánlanám, hogy egy kicsit jobban át kéne olvasni a részeket, mert elég sok elgépelést vettem észre, illetve (bár ebből már jóval kevesebbet),pár helyesírási hibát. A másik tanácsom meg inkább a kinézetre vonatkozna: én jobban szeretem, ha egy történet tagolt, egyszerűen azért, mert könnyebb olvasni, így én szoktam egy entert nyomni a bekezdések után.
  • Ajánló: Mivel tényleg igényes blog, ezért szinte mindenki belekezdhet, elsősorban azonban azoknak ajánlanám, akik szeretik a fantasy-t, illetve a rejtélyközpontú történeteket.
  • Akiknek a díjat küldeném:


Effy
Sparkling Angel
M. Gin és Lyanna Baggins
*kriszti
Timi Dreams

Ölellek titeket és legkésőbb kedden találkozunk:
Raquel

2 megjegyzés:

  1. Szia!:)
    Köszönöm, hogy csatlakoztál, de te is nyugodtan kitöltheted!:)

    VálaszTörlés